Donald Trump a héten felszántotta Ázsiát, annak is a keleti, dél-keleti – perifériának nem éppen nevezhető – országait. A turné a Kuala Lumpurban tartott ASEAN-csúccsal indult, majd az újonnan megválasztott japán miniszterelnöknél tett vizit következett. Ezután meghatározó dél-koreai látogatások és tárgyalások következtek, előbb az APEC Summiton való keynote, majd a várva várt találkozó Xi Jinpinggel, a Kínai Népköztársaság elnökével.
A diplomáciai dömping többi állomását magam mögött hagyva most a Gimhae reptéren történtekre, azaz a kínai – amerikai tárgyalásra és annak hatásaira szeretnék röviden reflektálni. Ez a nagyhatalmi rapidrandi nemcsak a közelmúlt egyik legnagyobb gazdasági hatással bíró egyeztetése volt a nyugati és a keleti világközött (ha egyáltalán beszélhetünk még ilyen világfelosztásról), de megmutatta azt, hogy a diplomáciai win-win szituációk eléréséhez a sziklaszilárd regulációk helyett továbbra is a multilaterális egyezményeken keresztül vezet az út.
Két dolgot fontos mindenekelőtt tisztázni. Az egyik az, hogy az elmúlt félév tapasztalatai alapján valószínűsíthetjük, hogy a megállapodás tárgyát képző elemek pontos feltételei még alakulni fognak. Ez a teljes visszahátrálástól a még nagyvonalúbb engedményekig bármilyen formában megjelenhet, mint azt akár a Liberation Daytől napjainkig tartó vám-számháború is sugallja. A második fontos tudnivaló pedig az, hogy minden a tálaláson múlik. Nyilvánvaló, hogy nem tudunk mindent, nem is szeretnék olyan információkról spekulálni, amik nem lettek hivatalosan bejelentve, ráadásul a két ország retorikája is eltéréseket mutat, nem beszélve a legfontosabb hírportálokéról. Így azokkal a topikokkal, amikről nincs megerősített információ, nem fogok foglalkozni. Tajvan és a TikTok úgyis megér önmagában egy-egy cikket.
A legfontosabb tárgyalt téma a vámháború kérdése volt. Bár a kereskedelmi háborúnak a kampány óta voltak lépcsői – 10%, majd 20% a fentanilt tartalmazó termékekre – a vámok április 2-tól kezdve fokozatosan 145%-ra emelkedtek. Az országok reprezentánsai a genfi találkozón további kölcsönös tárgyalásokat kezdeményeztek, a kínai vám június közepére pedig 55%-ra csökkent. A bizonytalanság alternatív szállítási infrastruktúrákat, helyettesítő termékeket és új beszállítókat hozott mindkét országnak, így várható volt, hogy az október 30-i csúcson olyat fognak lépni, ami a folyófizetési mérlegük pozitív irányú elmozdulását fogja eredményezni és ami segíti a korábbi kereskedelmi normákat visszaállítani (végül 47%-ra csökkent a Trump-adminisztráció vámja Kínával szemben).
Ilyen norma volt például Kína szójabab vásárlása az USA-ból, ami most Trump bejelentései szerint újra fog indulni, csökkentve ezzel a külkereskedelmi deficitet, vagy akár többet exportálni, mint importálni reálértéken, ahogy az 2024-ben is történt. Mindezek a lépések, valamint a ritkaföldfémek exportkorlátozásainak eltörlése kínai félről azt mutatják, hogy igenis jelentősége van egy ilyen tárgyalásnak, nem csupán formális lózungokról van szó. Okkal bízhatnak mindkét ország félvezető-ipari és számítástechnikai vállalatai abban, hogy egy következő tárgyaláson akár a chipekért folyó harc ügyében is konstruktív megoldás születhet és a Kína szemében túlzottan monopolista amerikai óriáscégek, valamint az USA szemében csúcstechnológiai fellegvárrá alakuló korábbi összeszerelő államgazdaság között közös nevező születik.
Bár azt gondolom, nem vagyunk elég információ birtokában, hogy messzemenő következtetéseket vonjunk le, ezek most szemmel látható és érezhető eredmények lesznek. A két szuperhatalom (merthogy azok) közötti kommunikáció új trendeket, méghozzá a legmeghatározóbb trendeket alkothatja a nemzetközi kereskedelemben és szabályozásban. A protekcionista gazdaságpolitika fundamentuma a hazai gazdaság védelme a globális verseny negatív hatásaitól és a külföldi függőségtől, így a kölcsönösen jó állapotot kizárólag a konfliktus feloldásával lehet elérni. Bízom benne, hogy a konfliktuskezelés elsődleges fórumai továbbra is a tárgyalóasztalnál kötött egyezmények lesznek.
Nevezhetjük ezt a globális rendet neo-imperializmustól egészen nemzeti kapitalizmusig bárminek, ez a világmodell és ez is lesz egy jó ideig.
Jobb, ha az országok jóban vannak egymással. Főleg az ilyen nagy országok. A konfliktusok csak ártanak a világnak.
Gratulálok, nagyon tetszett! Sok sikert Nektek!