„Urai nem urak, s eszményei nem eszmények”

Bibó Istvánt november 3-án nevezte ki Nagy Imre a szovjet pártállami befolyással szakító egységkormány államminiszterének. A korábban államtitkári pozíciót betöltő kisgazdapárti politikus és jogász az október 23-i eseményeket követően fokozatosan vállalt aktívabb szerepet a politikai életben és a rövid, de turbulens konszolidáció egyik szellemi irányítójává vált.

November 4-én a frissen kinevezett tárca nélküli államminiszter a Parlamentbe érve csupán az új kormány hűlt helyére talált, a döntéshozók külföldre mentek, fogságban voltak vagy nagykövetségen kaptak menedéket. Tildy Zoltán és B. Szabó István kisgazda államminiszterek még épp a Parlamentben tartózkodtak, ám mikor a Forgószél hadműveletet végző szovjetek bekerítették a Parlamentet, csak Bibó nem élt a szabad távozás jogával. Bár tudta, hogy a sértetlenül való távozási esélyei jelentősen romlottak, erkölcsi felelősségének érezte, hogy képviselje a független, szabad magyar kormányt. Végül két nap múlva távozott az Országházból, nagy meglepetésére sértetlenül.

8 évvel korábban, 1948-ban jelent meg Bibó „Magyar közélet száz esztendős fordított kiválasztása: hamis realisták és túlfeszült lényeglátók” c. írása a „A magyar demokrácia válsága” tanulmánykör keretein belül. Ebben az írásban Bibó részletesen feltárta, hogy a szabadságharc és a II. világháború közötti társadalmi-politikai konstrukciók olyan fikciókban öltöttek testet, melyek hamisak voltak és melyeket a nagyra törőknek minden jogi és közéleti szinten tisztelnie, vallania kellett a közösségi vezetés és irányítás elnyeréséhez. Hamis realistának titulálni valakit egy normatív kérdés, például a Felirati Párt és Deák Ferenc követőinek (úgy, mint Apponyi Albert, az Andrássyk vagy Tisza István) legfőbb politikai elvein Bibó szerint teljesen túlhaladt az idő és mozdulatlan konstrukciójukkal hamis közéleti realitást teremtettek, melyeket a régre visszanyúló társadalmi konszenzus legitimált. Ezzel szemben Ady Endre, Táncsics Mihály vagy Szabó Dezső lényeglátásukkal – mivel megfogalmazták a fennálló konstrukciók bizalmatlan jövőjét – fanatikus különcökké váltak és nem voltak képesek gyakorlati vezetővé válni. Ez a fordított kiválasztás.

Mit adhat tehát egy blognak, ha az lényeglátó és realista vagy legalább is, ha a szerzői képviselik e szavakat és azok üzeneteit. Egyrészt szembesít azzal a történelmi kényszerrel, amivel mi magyarok már találkoztunk a háborúk befejeztével, amikor ráébredtünk, hogy az egészséges, kiegyensúlyozott vezetői alkat helyett hamis opportunisták és túl heves igazságkeresők torz fúziója tartott fenn politikai rendszert évtizedeken keresztül. Másrészt tekintsünk e szavakra intelemként: Bibó szerint – és a blog alapelvei szerint is – e zsákutcákból mi tudunk kihátrálni, hiszen nem kell túl ridegnek, túl racionálisnak, túl dogmatikusnak lennünk. Az igazi valóság feltárását és a realista szempontok érvényesítését nálunk a politikai örökségek és a félelem nem tudják elmosni, mint az oly sokszor megtörtént a XX. században Magyarországgal, legyen ez kultúrpolitikától a falukutatásig bármi.

Torz valóságok és a XXI. századi meta-világok helyett más formára cseréljük a mi közéletünket: véleményekre. Olykor – magunkat meghazudtolva – sem kiegyensúlyozottak, sem racionálisak nem leszünk. És Isten ments’ attól, hogy megreformáljuk a bibói fundamentumokat, csupán átültetjük valami újba. Hogy mi lesz ebből, azt még mi sem tudjuk.

Bibó István a Parlamentben a szovjetek támadása alatta Magyarország és annak új, lényeglátó és realista konstrukcióit védelmezte. Tanulva elődjei hibáiból (melyek kétségtelenül a magyar politikai gondolkodás, szerves, építő részei voltak) nem dogmatikusra szabta a valóságot és nem is helyezte bele magát mások hamis vágyképeibe. Így lett Bibó egyszerűen…